Szolgáltatásaink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felnőtt szakrendelések

A sportorvosi rendelésünkön feladatunk a sporttal/testedzéssel kapcsolatos betegség, sérülés vagy ártalom kórismézése és kezelése, a sportolás újbóli megkezdésének engedélyezése - szükség esetén -  együttműködve más szakmák képviselőivel annak érdekében, hogy a sportoló a legmagasabb szintű, lehetőleg akcelerált ellátásban részesüljön kezelése bármelyik stádiumában.

Elősorban sportsérülésekkel, sportolás okozta mozgásszervi panaszokkal, ezek diagnosztikájával és kezelésével foglalkozunk.

SPORTORVOSI ENGEDÉLY kiállítására rendelésünkön NINCS lehetőség.

Bejelentkezés és konzultáció céljából keresse kollégánkat a megadott elérhetőségein.

A kardiológiai betegségekre utaló leggyakoribb tünetek:

• terhelésre jelentkező mellkasi fájdalom
• indokolatlan fulladás, terhelésre fokozódó fulladásérzés
• szabálytalan és/vagy szapora szívdobogásérzés
• ismeretlen eredetű szédülés, eszméletvesztés
• fáradékonyság és rossz közérzet

Az első találkozás alkalmával kérjük hozzák magukkal korábbi orvosi papírjaikat, dokumentációikat és jegyezzék fel vagy hozzák el aktuálisan szedett gyógyszereiket.

Szolgáltatásaink:

• alapvizsgálat (anamnézis felvétel, fizikális vizsgálat, nyugalmi EKG készítése és értékelése, vérnyomás mérés)
• szív ultrahangvizsgálat (echocardiográfia)
• ABPM (24 órás vérnyomásmérés)
• Holter EKG (24 órás EKG regisztrátum készítése és értékelése)
• terheléses EKG vizsgálat
• kardiológiai rizikófaktorok felmérése (BMI, testmagasság, testsúly)
• életmód tanácsadás
• terápiás terv felállítása
• vérnyomás beállítás
• véralvadásgátlók beállítása, monitorozása
• szakorvosi javaslat megadása gyógyszerfelíráshoz / jogosítványhoz
• receptírás
• kardiológiai gondozás – követés

Kedves leendő Betegeink, kardiológus kollégáink örömmel állnak rendelkezésükre!

Szakrendelésünkön különböző mozgásszervi panaszok kivizsgálását és ellátását végezzük, melyek eredhetnek sérülésből, balesetből, illetve degeneratív elváltozásokból. Az alábbi elváltozásokat és rendellenességeket kezeljük ortopédiai magánrendelés keretében:

Bejelentkezés és konzultáció céljából keresse kollégáinkat a megadott elérhetőségeiken.

A reumatológia a mozgás szervrendszerének ízületeken kívüli részeinek (inak, izmok, szalagok), valamint a gerinc elváltozásainak konzervatív, nem műtéti kezelésével foglalkozik.
Ezekkel a panaszokkal érdemes reumatológushoz fordulni:

Bejelentkezés és konzultáció céljából keresse kollégáinkat a megadott elérhetőségein.

Bemutatkozásként a Doktornő szavait idézzük:
Dr Tóth Julianna vagyok. Nyíregyházán születtem. Középiskolai tanulmányaimat nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban végeztem. Általános orvosi diplomámat 1996-ban vettem át a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, 2004-ben reumatológiából, 2018-ban orvosi rehabilitációból szakvizsgáztam. 1997-től a Jósa András Oktatókórház Reumatológiai osztályán 2016-tól a Mozgásszervi Rehabilitációs osztályon is dolgozom. 2011-től a Tiszavasvári Járóbeteg Szakrendelés reumatológiai szakrendelésén is fogadok pácienseket. Tudásomat igyekszem folyamatosan bővíteni, részt veszek az Arthritis centrum munkájában és klinikofarmakológiai osztályon folyó gyógyszervizsgálatokban. A legkorszerűbb gyógyszeres terápiák alkalmazása mellett fontos szerepet tulajdonítok a hagyományos fiziko-balneoterápiás kezeléseknek és mindenekelőtt a mozgásterápiának. Munkám során a szakmaiságon túl mindig is fontosnak tartottam az empatikus hozzáállást, a megfelelő kommunikációt, a holisztikus látásmódot (természetgyógyászati alapvizsgával is rendelkezem), valamint a prevenciós szemléletet. Éveken keresztül orvos tanácsadója voltam a Reuma illetve Ízületi betegek klubjának és szívesen tettem eleget az életmódnapokon, ismeretterjesztő rendezvényeken való felkéréseknek. A hozzám fordulókkal törekszem partneri viszonyt kialakítani, betegségük lényegét , tüneteik okát megértetve belevonni őket a terápiás tervek kialakításába, elsajátítva saját betegségük menedzselésének képességét. Szeretném régi és leendő pácienseimet méltó környezetben fogadni, ahol elegendő idő áll rendelkezésre a gyógyító munkára. Külön örömömre szolgál, hogy a BUJTOSI Egészségcentrumban olyan kiváló szakorvos és terapeuta kollégákkal dolgozhatok együtt akikkel korábban is jó munkakapcsolatot sikerült kialakítanom

A röntgen vizsgálat a csontok és a vázrendszer feltérképezésére alkalmas eljárás, baleseti sérülés vagy fájdalom első javasolt képalkotó vizsgálata.
A Röntgen vizsgálatok otthoni előkészületet nem igényelnek. Előtte enni, inni szabad. A rendszeresen szedett gyógyszereit be kell vennie. A felvételek pár perc alatt elkészülnek. Előtte a problémás  testrészről a ruhát, ékszereket, fém csattot, stb. le kell venni. Vizsgálat előtt a szakasszisztens elmondja majd, mi a teendője, mely pozíciót kell felvennie, hogy a felvétel megfelelő minőségű legyen. A vizsgálat történhet álló (pl. terheléses ízületi vizsgálatok), fekvő (pl. láb, térd) vagy ülő (pl. csukló, boka felvétel) helyzetben. Ez alatt az idő alatt mozdulatlanul kell maradnia. Szükség esetén ismételt, vagy kiegészítő felvételre is sor kerülhet, hogy a vizsgálat minősége a legjobb legyen. A Röntgen vizsgálatok során sugárterhelés éri a szervezetét, emiatt kérjük, hogy terhesség vagy szoptatás tényét jelezze a szakasszisztensek felé. A vizsgálni nem kívánt testrészt ólomlapkával vagy köpennyel fogják védeni a sugárzástól az eljárás során.

Rendelésünkön csak alsó és felső végtagi Röntgen vizsgálatokra van lehetőség.

Bejelentkezés és konzultáció céljából keresse kollégánkat a megadott elérhetőségein.

A nagy felbontású ultrahangkészülékek megjelenésével új lehetőségek nyíltak a diagnosztikában. A háziorvosok, belgyógyász, sport- és sportsebész, baleseti sebész, ortopéd és reumatológus szakorvosok is egyre szélesebb területen veszik igénybe az ultrahang vizsgálatokat, mint egy első vizsgálatnak választandó, megbízható képalkotó diagnosztikai módszert.

Ultrahang gépünkkel nagy pontossággal végezzük a járóbeteg ellátásban nélkülözhetetlen bőrön keresztül végzett, fájdalmatlan, sugárterheléssel nem járó, noninvazív, ezért korlátlan számban ismételhető, könnyen hozzáférhető, ma már rutin hasi, nyaki, ízületi és lágy részek, valamint duplex doppler vizsgálatokat. Az ultrahang vizsgálattal megállapítható a kóros ultrahang szerkezeti eltérés (de nem a kóros szövettani eltérés!).

Miután a vizsgálat ártalmatlan, nem fáj, nem megterhelő, bárkinek ajánlható, akiknek a legkisebb gyanú felmerül olyan régiókat érintő betegségekre, amelyeket az alábbiakban részletesebben megjelölünk. Panaszmentesség estén is, különösen 50 év fölött bárkinek ajánlható egy évben egyszer egy hasi- (amely nőknél a méhet és a petefészkeket, férfiaknál a prosztatát is magába foglalja) és egy pajzsmirigy ultrahang vizsgálat. Az estleges betegségek mihamarabbi felismerése és kezelése kiemelkedő jelentőséggel bír az egészség megőrzése szempontjából.

A vizsgálatokról előzetesen kérjük tájékozódjon telefonon kolléganőnknél.

A belgyógyászat az orvostudomány egyik legszerteágazóbb szakterülete, amelyben a gyógyításon túl a megelőzés is egyre inkább előtérbe kerül. A belgyógyász elsősorban a belső szervek kóros elváltozásaival, a belgyógyászati betegségek kezelésével, diagnosztizálásával és megelőzésével foglalkozik. Számos szakterület alapul a belgyógyászaton, melyek a célzottabb kezelés érdekében váltak ki belőle: példálul a szív betegségeivel foglalkozó kardiológia, a hormonháztartás működésével foglalkozó endokrinológia, az emésztőrendszert vizsgáló gasztroenterológia, a vérképzőrendszer zavaraival foglalkozó hematológia, a vese betegségeit kezelő nefrológia, vagy a tüdőgyógyászat.

A belgyógyász a kezelés során ezen szakterületeket hangolja össze. Szerepe hasonlítható a háziorvoséhoz, néha csak egy-egy akut betegséget gyógyít, máskor évekig tartó gondozó szerepet tölt be krónikus betegségek kezelése kapcsán.

A vizsgálatokról előzetesen kérjük tájékozódjon telefonon kolléganőnknél.

Szakrendelésünkön a következő betegségek, tünetek kivizsgálását végezzük:
- alagút szindrómák, polyneuropathia, gyöki tünetek, izombetegségek neurofiziológiai vizsgálata

Bejelentkezés és további információ közvetlenül kolléganőnknél, a megadott elérhetőségein.

Dr File György a Nyíregyházi Jósa András Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály főorvosa, ahol elektív műtéti ellátásként többek között vállsebészeti profillal foglalkozik, illetve hatalmas tapasztalatával hosszú évek óta részt vesz a baleseti ellátásban. A BUJTOSI Egészségcentrum csapatához csatlakozva a következő panaszokkal kereshetik elérhetőségein:

Érsebészeti és sebészeti magánrendelésünkön a következő szolgáltatások igénybevételére van lehetőség:

Bejelentkezés és konzultáció céljából keresse kollégánkat a megadott közvetlen elérhetőségein.

 

 

 

 

 

 

Gyermekgyógyászat

Bemutatásként elismert kollégánk  - Dr Magyar István - szavait idézzük:
"1988 óta dolgozom a Jósa András Kórház gyermekosztályán. 1992–ben csecsemő és gyermekgyógyászatból , ultrahang jártasságból,1995–ben nephrolgiából, 2016- ban gyermek intenzív terápiából tettem szakvizsgát. Több mint 20 éve rendelek a megyei kórház gyermeknephrologiai gondozásán. A tevékenységem felöleli a gyermekkorban előforduló húgyrendszeri betegségek csaknem teljes skáláját. Foglalkozom a veleszületett húgyúti fejlődési rendellenességek diagnosztikájával és ultrahangos követésével, az éjszakai vizelettartási zavarokkal, a húgyúti fertőzésekkel és a gyulladásos vesebetegségekkel. A munkám mind az első ellátásra mind a hosszútávú gondozásra kiterjed." .

Bemutatásként elismert kolléganőnk – Dr Merő Gabriella -  szavait idézzük:
"25 éve kezdtem dolgozni a nyíregyházi Jósa András Kórház Gyermekosztályán, ebből egy évet a Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján töltöttem főállású gyermekneurológus szakorvosként. 2002 tavasza óta foglalkozom szűkebb specialitásommal a gyermekneurológiával és azon belül a fejlődésneurológiával is. Rendelésemen a kis súlyú koraszülöttek, problémás újszülöttek, eltérő fejlődésű csecsemők idegrendszeri vizsgálatát végzem szükség esetén koponya ultrahangos vizsgálattal kiegészítve. A vizsgálat alapján a korai fejlesztési igény felmérése és a fejlesztési irányok meghatározása is megtörténik. A gyermekneurológiai betegségeken belül csecsemő és gyermekkori idegrendszeri problémák (mozgás- és beszédfejlődési zavarok, stb.) alvás- és viselkedészavarok, fejfájások oki hátterének feltérképezését, bizonytalan (eszméletvesztéssel, motoros jelenséggel járó) rosszullétek kivizsgálásának megtervezését, megszervezését végzem."

Ha Önnek van gyermeke akkor biztosan ismeri a Doktornőt aki évek óta vezeti a Jósa András Kórház Gyermekosztályának Nappali Klinikáját.
Rendelésén alapvetően gyermekkori emésztőrendszeri problémákkal foglalkozik, de bátran kereshetik általános gyermekgyógyászati kérdésekben is.
A vizsgálatokról előzetesen kérjük tájékozódjon telefonon kolléganőnknél a megadott időpontokban.

A csecsemőkori csípőszűrést Dr Szabó Attila kollégánk végzi, mely nálunk a következő 3 részből áll: a gyermek szakorvosi fizikális vizsgálata, melyet a csípőízület ultrahangos vizsgálata követ, majd az eredményeket összefoglalva a szülőt megtanítjuk a gyermeke csípőjének szakszerű tornáztatására, mely ez egyik legfontosabb dolog az egészséges ízületi fejlődéshez. Forduljon bizalommal hozzánk.

A vizsgálatokról előzetesen kérjük tájékozódjon telefonon kollégánknál.

 

 

 

 

 

 

Rehabilitáció

A gyógytorna, mint mozgásterápia, része a fiziotherápiának. Pontos klinikai vizsgálat alapján összeállított, terápiás célú mozgásgyakorlatokból áll, amelyek egy ingersorozattal hoznak létre funkcióváltozást. Célzottan adagolható, a kórfolyamatra pozitívan ható mozgásanyag. Az egész szervezetre vagy egyes szervek működésére gyógyító hatást gyakorol. Speciális mozgásterápia, ahol a megbetegedett szerv vagy testrész funkciójának a helyreállítására gyakorlatokat alkalmaznak, mindig figyelembe véve az egész testet.

A gyógytorna célja

A gyógytorna módszerei

A gyógytorna egy olyan természetes, funkció helyreállítási forma, amely semmilyen más kezeléssel nem helyettesíthető!

A kezelésekről előzetesen kérjük tájékozódjon telefonon kolléganőinknél.

A manuálterápia, sokkal több, mint csontkovácsolás. Elsősorban a mozgásszervrendszer még visszafordítható működészavarainak vizsgálatával és kezelésével foglalkozik. Manuálterápiát orvos és gyógytornász végezhet.
A manuálterápiában a vizsgálatnak éppen olyan jelentősége van, mint magának a kezelésnek, ezért a kezelést egy nagyon részletes, mindenre kiterjedő, anamnézis és mozgásvizsgálat előzi meg. Első alkalommal ez 1,5-2 óráig is eltarthat. A kezelést követően a páciens mobilizáló, nyújtó és stabilizáló tornagyakorlatokat kap az elért állapot megőrzésére és fejlesztésére.
A kezeléssel kapcsolatban kérjük, keresse kolléganőnket.

GYERMEKEKNEK egyéni és csoportos GERINCTORNA, TARTÁSJAVÍTÓ- ÉS MOZGÁSFEJLESZTŐ TRÉNINGEK, LÚDTALPTORNA a BUJTOSI Egészségcentrumban!

A kezeléssel kapcsolatban kérjük, keresse kolléganőnket.

A masszázs ősi, természetes módszer a betegségek megelőzésében és gyógyításában, az egészség megőrzésében és a stressz oldásban, MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL. Ha Önt is fájdalmak gyötrik, vagy csak egyszerűen felfrissülni vágyik, tegyen egy lépést egészsége érdekében és jöjjön el hozzánk.

A gyógymasszázs célja:

Masszázs javallatai:

A kezeléssel kapcsolatban kérjük, keresse kolléganőnket.

A fizikoterápia lényege, hogy természetes és mesterségesen előállított fizikai energiákat használva kezelje a különféle mozgásszervi, idegrendszeri, illetve keringési panaszokat. A kezelések során valamilyen konkrét energiát használunk gyógyításra, például az elektromosságot (elektroterápia), ultrahangot, mozgást (mechanoterápia) lézert (fototerápia), a víz erejét (hidroterápia), a hőmérséklet változását (termoterápia) vagy a mágnesességet.

A fizikoterápiás kezeléseket elsősorban rehabilitációs céllal, vagy a már lezajlott folyamat kiújulásának, illetve visszatérésének megakadályozására alkalmazzák. Ezen kívül alkalmazása hatásos lehet rekreációs céllal, izomerősítésre és izom relaxációra is. A fizikoterápiás kezelések a fizioterápia részét képezik. Tüneti kezeléseket biztosít fájdalomra, helyi gyulladásra, helyi anyagcsere, illetve vérkeringés csökkenésre, merev kötőszövetekre, valamint fokozottabb izomtónus következtében kialakult görcsös állapotokra, ízületi mozgáspálya beszűkülésre, illetve az idegi ingerelhetőség csökkenésére.

Intézményünkben elérhető kezelések:

A kezelésekkel kapcsolatban további információkért kérjük, keresse kolléganőnket.

Ez a speciális rehabilitációs eszköz, terhelés nélkül mozgatja a műtött, sérült ízületeket. Segít a mozgásterjedelem növelésében, a végtagi keringés fokozásával, az ízület anyagcseréje és gyógyulási folyamatai felgyorsulnak. A térd, könyök és vállmozgató gépet akár otthonában, pihenés közben használhatja.

JAVASOLT:
- térd és csípőízületi protézis beültetés után
- térdízületi porc és szalagműtéteket követően
- alsó végtagi törések rehabilitációjára
- könyök és vállízületi műtéteket követően
- könyök és vállízületi mozgásbeszűkülés esetén

A készülékek bérleti konstrukciójára is lehetőséget tudunk adni rendelőnkben, kérdéseivel keresse kolléganőinket telefonon.

Vérkeringést nagyban javító, így a gyógyulást, regenerálódást, megelőzést segítő terápia. Stimulálja a szervek vérellátását, javítja a szervek, szövetek táplálását, ill. támogatja a testi és szellemi teljesítőképességet.

A BEMER terápiát használók rövid időn belül (akár 10 kezelés) megtapasztalják annak jótékony hatását. Jobban érzik magukat, gyorsabb lesz a gyógyulásuk, kevesebb gyógyszerre lesz szükségük, jobb lesz a koncentrációképességük, növekszik a teljesítőképességük, javul az életminőségük.

Az alábbi kórképekben egyértelműen bizonyított a BEMER terápia pozitív hatása:
- krónikus sebgyógyulási zavar
- az izomzat- és a csontrendszer krónikus degeneratív megbetegedései
- krónikus anyagcserezavar (pl. diabetes mellitus, zsíranyagcsere-zavar)
- szervi működési elégtelenség (pl. májfunkció-zavar, több szerv egyidejű diszfunkciója)
- diabetes mellitus okozta vagy daganatkezelés utáni polineuropátia
- perifériás artéria-elzáródásos megbetegedések
- krónikus fáradékonyság (pl. krónikus terheléses vagy szklerózis multiplex betegeknél)
- akut és krónikus fájdalom
- korlátozott életminőséget okozó állapotok

A vizsgálattal kapcsolatban további információkért kérjük, keresse kolléganőinket.

Csecsemő és gyermekkori mozgásfejlesztő tréningek, LongiKid, JERR koragyermekkori reflexkorrekció, mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására, szenzoros szemléletű kézműves foglalkozás.

A kezelésekkel kapcsolatban további információkért kérjük, keresse kolléganőnket.

A nyiroködéma kezelés 3 terápiás részegységből tevődik össze, a kézi és gépi nyirokmasszázs, illetve a szakszerű bandázsolás.

A nyirokmasszázs készülék sűrített levegős nyomásterápiás elven működik. A számos, átfedő kamrával rendelkező speciális applikátorok enyhe masszázst biztosítanak, amely serkenti a nyiroknak a szervezetben történő természetes keringését (a nyirok felelős a szövetközti folyadéknak a szövetekből való eltávolításáért).

Leggyakoribb javallatok: krónikus ödémák, cellulit, vénás keringési elégtelenség, nehézláb szindróma, cukorbetegek érszövődményei esetén, regeneráció, elhízás, méregtelenítés.

A kezeléssel kapcsolatban kérjük, keresse kolléganőnket.

SPORT-SPECIFIKUS FEJLESZTŐ TRÉNINGEK, ERŐNLÉTI FOGLALKOZÁSOK és KORREKCIÓS TRÉNINGEK érhetők el kolléganőnknél! Sportsérülések, sportba való visszaintegrálás. Erőnlét javítása, fokozása. Kinesio tape felhelyezés.

A kezeléssel kapcsolatban kérjük, keresse kolléganőnket.

Kezelés során köpölyöket helyezünk fel az érintett testfelületre, a köpölyben létrejövő vákuum segítségével a bőr alatti szövetekre tudunk hatást gyakorolni. Köpöly terápia alkalmazásával a szöveti keringést serkentjük, az anyagcsere javul, ezáltal a megfelelő funkciót, mozgásmintát segítjük elő a minőségi gyógyulás eléréséhez. Hatékonyan alkalmazható fájdalom csökkentésre, fájdalmas izomcsomók megszüntetésére, beszűkült mozgások, megrövidült izmok esetén, valamint műtét utáni hegek kezelésére is.

 

 

 

 

 

 

Egyéb szolgáltatások

A Synlab diagnosztikai hátterével, szakértőinktől, időpontegyeztetéssel, minőségi magán labordiagnosztikai szolgáltatást kínálunk Nyíregyháza belvárosában. Akár beutaló nélkül is, pácienseink igényeire maximálisan odafigyelve!

Az árakról és vizsgálati lehetőségekről a Synlab weboldalán vagy kolléganőnknél tájékozódhat.

Sportpszichológiai magánrendelésemen utánpótlás, hobbi és profi sportolóknak, szüleiknek, edzőiknek, előadóművészeknek segítek a tevékenységükhöz kapcsolódó elakadásaik feloldásában, illetve céljaik megvalósításában.

Miben segít a sportpszichológus?
• Sportolók, sportcsapatok, előadóművészek mentális felmérése és versenyhelyzetekre való felkészítése
• Teljesítmény problémák feloldása
• Szorongás csökkentés, teljesítmény fokozás
• Stresszkezelés
• Önbizalom problémák kezelése
• Önismereti kérdések és fejlesztés
• Koncentráció fejlesztés
• Kommunikáció fejlesztés és konfliktuskezelés
• Sérülések feldolgozásának segítése és megelőzése
• Csapat együttműködés fejlesztése

A pszichológiai rendelésünkkel kapcsolatban kérjük, keresse kollégánkat..

A CSONTSŰRŰSÉG mérésével a csontok ásványi anyag tartalmát határozzuk meg, melyből következtetni tudunk a CSONTTÖRÉSEK kockázatára. CSONTRITKULÁS (OSZTEOPORÓZIS) diagnosztizálása esetén REUMATOLÓGIAI szakvizsgálatot és gondozást javaslunk, melyet helyben Dr. Tóth Julianna reumatológus kollégánk el tud Önnek végezni.

KINEK JAVASOLJUK:

- változó korban és utána ÉVENTE minden hölgynek
- 50 év felett férfiaknak és nőknek egyaránt ÉVENTE
- csontritkulásban szenvedő páciensek állapotának és a terápia sikerének nyomon követésére
- csontritkulásra hajlamosító betegségek esetén: cukorbetegség, a parathormon elválasztásának zavara, a pajzsmirigy alulműködése, vesebetegségek esetében
- jelentős oszteoporózisra jellemző panaszok miatt, például, ha a beteg csontfájdalomra, hátfájásra panaszkodik, illetve gyakran szenved csonttörést.

A vizsgálattal kapcsolatban további információkért kérjük, keresse kolléganőnket.

A testösszetétel vizsgálatot az egyik legmodernebb InBody 570-es készülékkel végezzük.
Az Inbody modellek korunk legfejlettebb testösszetétel analizáló eszközei, amelyek BIOIMPEDANCIA alapján engednek betekintést a SPORTOLÓK fejlettségi állapotába és testösszetételük változásába. Az InBody teszt egyértelműen jeleníti meg a test belső változásait. A testsúly önmagában nem tükrözi pontosan egy sportoló TÁPLÁLKOZÁSÁNAK és elvégzett EDZÉSMUNKÁJÁNAK HATÁSAIT. Elengedhetetlen segítség LEGOPTIMÁLISABB SPORTTELJESÍTMÉNY eléréséhez.

Állíts össze egy hatásos edzéstervet és KÖVESD NYOMON a versenyzőid testfelépítésének változásait az Inbody diagnosztikai eszközeinek felméréseivel. Egy gyors és egyszerű InBody teszt több mint 40 eredményt szolgáltat. Az InBody eredmények POTENCIÁLIS BETEGSÉGEK, SÉRÜLÉSI HAJLAMOK vagy a NEM MEGFELELŐ EDZÉSMUNKÁNAK az első jelzője lehet. A SZEGMENTÁLT IZOMELEMZÉS fókuszált edzésterv készítését teszi lehetővé.

FOGYÓKÚRA, TESTSÚLYKONTROLL követésére is ideális, ajánljuk minden kedves vendégünknek aki ilyen problémákkal küzd, illetve életmód változtatást tervez.

A vizsgálattal kapcsolatban további információkért kérjük, keresse kolléganőnket.


Felajánlásával vagy adója 1%-ával segítheti működésünket.

Köszönjük!